Gál Veronika: Apa 54 éves!

Mindig is honvággyal töltöttek el a mediterrán domboldalak, a szőlő és a bálák együttes látványa. Mi mást juttathatna eszembe, mint Toszkánát. A tengert, a szőlőket, a gyönyörű kis téglaberakású lapos tetejű házakat, a füge és a rozmaring illatát, az olivaligeteket, a kabócák morajlását, a tenger felé vezető poros földutat, a tenger melletti pineta-kat, a scarafaggio-kat a homokban, amit mindig összegyűjtöttünk egy vödörbe, majd anyára öntöttünk miközben napozott. A gyors sprintet a tűzforró homokban a tengerig, a déli paradicsomos, bazsalikomos bruschettát, az ebéd utáni pihenést és a délután 4 órát.

Apa mindig ilyentájt jött utánunk robogóval. Ekkor fáradhatatlanul a rendelkezésünkre állt. Amikor a tenger hullámzott, a nyakába vett egyesével mindenkit, és azt élveztük, hogy míg őt beteríti teljesen a víz, addig nekünk csak köldökig ér. Voltak persze fáradtabb napjai is, ilyenkor csak hagyta magát nyakig beásni a homokba, hogy sellőt varázsoljunk belőle.

A három hetes villányi szakmai gyakorlatom alatt sokszor eszembe jutott apa. Persze erről gondoskodtak vendéglátóim is, kik felelevenítettek egy-egy kedves emléket róla.

Néha csalódott vagyok emiatt, hogy talán sosem sikerül kikecmeregni apánk árnyékából. De jobban meggondolva nem is kell. Apát mindenki szerette, és ez óriási büszkeséggel tölt el. Hatalmas áldás a mai világban, ha az embernek vannak mélyreható gyökerei, mikor mindenki csak a saját útját akarja járni, családok szétröppennek, elvek pillanat alatt eltűnnek, családi tradíciók megszűnnek, mindenki csak az élvezeteknek él, és hamis boldogságot hajszol. Apának a bor nem az élet hedonista felét jelentette, nem is anyagi javat, hisz akkor megmaradt volna egyszerűen flying winemaker. Hanem egy olyan eszközt, ami ismét hírnevet szerezhet hazánknak. Talán ez a következetesség, szorgalom és emberszeretet a legfontosabb érték, amit sajnos egy kicsit újra meg kell tanulnunk és ami az első generációban  jobban benne volt. A munka szeretete, a föld megbecsülése, a szavak valódisága, a tettek következetessége és a család szeretete.

Apa mindig megette még az alma csutkáját is, csak a szárát hagyta meg. Komolyan. Erre én mindig azt mondtam, hogy én nem tudom megenni. Apa erre rám förmedt, hogy nincs olyan, hogy nem tudod, legfeljebb nem akarod. És igaza lett, bár azóta sem esik jól a csutkája, és nem tudom, hogy ő mit szeretett rajta, azért becsületből megeszem! A tanulság talán az, hogy minden csak elhatározás kérdése. Nincs olyan, hogy valami nem működik, kellő szeretet, hit és kitartás mindent működtet. Huszonévesen talán könnyebb így gondolkodni, viszont nagy a felelősség rajtunk, hogy amit gondolunk ma, az holnapra ne váljon köddé.

Sokan bírálják a papokat, hogy könnyű olyan dolgokról beszélni, amit soha át nem élhettek, apa erre mindig azt mondta, hogy Mourinho a világ legjobb edzője, noha sosem volt játékos.

Bár még nálunk nem volt harmadik generációs gyerekáldás, de majd büszkén mesélhetünk gyermekeinknek a nagyapjukról!